A Bátrak Lázadása

A BÁTRAK LÁZADÁSA

(KIRÁLYOK ÉS VARÁZSLÓK- MÁSODIK KÖNYV)

MORGAN RICE

Morgan Rice

Morgan Rice napjaink egyik legtermékenyebb, az USA Today legjobb eladási statisztikájával büszkélkedő, írója. Olyan fantasy sorozatok fűződnek a nevéhez, mint a Varázsló Gyűrűje, amely eddig tizenhét könyvnél tart vagy a legjobb eladásokkal büszkélkedő Vámpír Hírek sorozat, amely eddig tizenegy kötetet élt meg. Jegyzi még a Túlélő trilógiát, egy poszt-apokaliptikus thrillert, amiből eddig két kötet jelent meg. Az új epikus fantasy sorozata: a Királyok és varázslók jelenleg két kötetnél tart. Morgan könyvei elérhetők nyomtatott és hangos-könyv formájában is, 25 nyelven.

A megfordított (A Vámpír Hírek első kötete), az Egyes Aréna (a Túlélő Trilógia első kötete), A Hősök kutatása (A Varázsló gyűrűjének első kötete) és Sárkányok felemelkedése (Királyok és varázslók első könyve) most ingyenesen elérhető a Google Play-en!

Ha kapcsolatban szeretnél lenni az íróval, látogass el a

www.morganricebooks.com

 oldalra, iratkozz fel a levelezőlistára, gyűjts be egy ingyenes könyveket vagy más ajándékot. Töltsd le az ingyenes applikációt, olvasd el a legfrissebb híreket, kövesd a Facebook-on vagy Twitteren.

„Ha úgy gondoltad, hogy a Varázsló Gyűrűje után már nincs miért élned, tévedtél. A Sárkányok felemelkedése Morgan Rice egy újabb zseniális sorozata, amely belemerít minket a trollok és sárkányok világában, oda, ahol a vitézség és a bátorság a legfontosabb, a varázslat és a hit pedig a végzeted. Morgan megint erős karakterekkel tartja izgalomban az olvasót oldalról, oldalra… Minden fantasy rajongónak ajánlom, ezt a remekül összerakott könyvet.” - Roberto Mattos, Books and Movie Reviews

A Sárkányok felemelkedése már az elejétől egy nagyon erős könyv. Elsőrangú fantasy… A főszereplő küzdelmével kezdődik, ahogy kell, majd hirtelen a lovagok, sárkányok, varázslat hálójába gabalyodunk a szörnyek közé, ahol a végzet sző át minden döntést. Egy jó fantasy regény minden ismérve megtalálható benne. Katonák, csaták… Mindenkinek ajánlott, aki szereti az eposzi fantasyket, hiteles ugyanakkor erőteljes, fiatal főszereplőkkel. - D. Donovan, eBook Reviewer, Midwest book Review

A Sárkányok felemelkedése egy jól felépített regény, könnyű hétvégi olvasmány, egy ígéretes sorozat kezdete. - San Francisco Book Review

Ez az akció dús fantasy biztos, hogy kedvére lesz azoknak, akik szeretik Morgan Rice korábbi történeteit vagy éppen Christopher Paolini Örökség tetralógiáját. A Young Adult Ficiton szerelmesei falni fogják Rice-nak ezt a legutóbbi munkáját, és még többért fognak könyörögni. The Wanderer, A Literary Journal (vélemény a Sárkányok felemelkedéséről)

x

A Varázsló gyűrűjénél minden hozzávaló adott volt az instant sikerhez: a történet, az ellentétek, a varázslat, és a bátor lovagok. Tele van a történet virágzó kapcsolatokkal és összetört szívekkel, csalárdsággal és árulással. Órákig képes szórakoztatni és minden korosztálynál sikert arat. Minden fantasy rajongó könyvespolcán kötelező darab. - Roberto Mattos, Books and Movie Reviews

Rice szórakoztató epikus fantasy-je, a Varázsló gyűrűje a műfaj minden sajátosságát magán hordozza. Erős beállításokkal dolgozik, amiket az ősi Skócia történelme és a törvényszéki gyakorlatok ihletettek. - Kirkus Reviews

A Varázsló Gyűrűjének első kötete akciódús kezdése egy epikus fantasy sorozatnak (ami jelenleg tizennégy kötetet számlál). Rise főhőse, a tizennégy éves Thoring „Thor” McLeod, arról álmodik, hogy csatlakozik a király elit csapatához, az Ezüst Légióhoz. Rice műve kidolgozott és érdekfeszítő. --Publishers Weekly

A Hősök küldetése könnyen és gyorsan olvasható történet. Az egyes fejezetek befejezése mindig továbbolvasásra sarkall. Akad néhány elütés és hiba, de ezek semmit sem rontanak a történet értékén. A regény végén úgy éreztem, hogy azonnal akarom a folytatást, amit rögtön olvasni kezdetem. A Varázsló Gyűrűjének mind a kilenc kötete elérhető Kindle-re, a Hősök küldetése pedig jelenleg ingyen letölthető. Ha valami gyors és szórakoztató olvasmányt keresel a szabadságra, ez a könyv a neked való. --FantasyOnline.net

Morgan Rice eddig megjelent könyvei

A VARÁZSLÓ GYŰRŰJE

A Hősök Küldetése (Első Kötet)

A Királyok Sorsa (Második Kötet)

A Sárkányok Dühe (Harmadik Kötet)

A Becsület Siralma (Negyedik Kötet)

A Dicsőség Esküje (Ötödik Kötet)

A Hősiesség Megbízása (Hatodik Kötet)

KIRÁLYOK ÉS VARÁZSLÓK

A Sárkányok Felemelkedés (Első Kötet)

A Bátrak Lázadása (Második Kötet)

VÁMPÍRFÜZETEK

Átváltozva (Első Kötet)

Szeretve (Második Kötet)

Elárulva (Harmadik Kötet)

Szeretnél ingyen könyvet?

Iratkozz fel a Morgan Rice email listára, hogy megkapd a 4 könyvet, a 2 ingyenes térképet és az ingyenes applikációt! Iratkozz fel a

www.morganricebooks.com

 oldalon.

Copyright © 2015 by Morgan Rice

Minden jog fenntartva. Az 1976 Copyright Act megengedő kivételeitől eltekintve, jelen kiadvány nem másolható, nem terjeszthető és nem továbbítható semmilyen formában és eszközzel. Nem tárolható adatbázisban vagy más kereshető rendszerben a szerző előzetes engedélye nélkül.

Ez az ebook csak személyes használatra engedélyezett, nem lehet újraértékesíteni vagy átadni másoknak. Ha meg szeretné osztani ezt a könyvet másokkal, kérjük, vásároljon meg egy másik példányt a címzettnek. Ha csak olvassa ezt a könyvet és nem vásárolta meg, vagy nem csak személyes használatra vásárolta, kérjük, küldje vissza és vásárolja meg a saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja a szerző munkáját.

Ez egy kitalált történet. Nevek, vállalkozások, szervezetek, helyek, események a szerző képzeletének szülöttei. Bármilyen egyezés valós személyekkel, legyen élők vagy holtak, a véletlen műve.

A borító St. Nick alkotása, a licensz jog a Shutterstock.com tulajdonában van, minden jog fenntartva.

TARTALOM

ELSŐ FEJEZET

MÁSODIK FEJEZET

HARMADIK FEJEZET

NEGYEDIK FEJEZET

ÖTÖDIK FEJEZET

HATODIK FEJEZET

HETEDIK FEJEZET

NYOLCADIK FEJEZET

KILENCEDIK FEJEZET

TIZEDIK FEJEZET

TIZENEGYEDIK FEJEZET

TIZENKETTEDIK FEJEZET

TIZEHARMADIK FEJEZET

TIZENNEGYEDIK FEJEZET

TIZENÖTÖDIK FEJEZET

TIZENHATODIK FEJEZET

TIZENHETEDIK FEJEZET

TIZENNYOLCADIK FEJEZET

TIZENKILENCEDIK FEJEZET

HUSZADIK FEJEZET

HUSZONEGYEDIK FEJEZET

HUSZONKETTEDIK FEJEZET

HUSZONHARMADIK FEJEZET

HUSZONNEGYEDIK FEJEZET

HUSZONÖTÖDIK FEJEZET

HUSZONHATODIK FEJEZET

HUSZONHETEDIK FEJEZET

HUSZONNYOLCADIK FEJEZET

HUSZONKILENCEDIK FEJEZET

HARMINCADIK FEJEZET

HARMINCEGYEDIK FEJEZET

HARMINCKETTEDIK FEJEZET

HARMINCHARMADIK FEJEZET

HARMINCNEGYEDIK FEJEZET

HARMINCÖTÖDIK FEJEZET

HARMINCHATODIK FEJEZET

HARMINCHETEDIK FEJEZET

HARMINCNYOLCADIK FEJEZET

HARMINCKILENCEDIK FEJEZET

NEGYVENEDIK FEJEZET

A gyáva többször hal meg sír előtt,

A bátor egyszer ízli a halált.

William Shakespeare

Julius Caesar

ELSŐ FEJEZET

Kyra lassan lépdelt át a vérontás helyszínén, lába alatt ropogott a hó. Próbálta felmérni a pusztítást, melyet a sárkány okozott és egyelőre nem talált szavakat. A Lord embereinek ezrei, azok, akiktől a legjobban rettegtek Escalonban, hevertek holtan… Egy szempillantás alatt ölték halomra őket. A hó megolvadt az üszkös, füstölgő tetemek alatt, arcuk még most is a fájdalomtól torz fintorba merevedett, görcsösen szorították a fegyvereiket. Néhányan állva maradtak, az ég felé fordított arccal, elképedve a halál ilyen megtestesülésén.

Vizsgálódva torpant meg az egyik tetem mellett. Kinyújtotta a kezét, megérintette a mellkasánál és csodálkozva nézte, amint a csontok széthullnak és a kard ártalmatlanul a földre zuhan. A test, mint egy üres váz, szétporladt a szélben. Magasan az égen sikoltás harsant, Theos még mindig felette körözött, folyamatosan tüzet okádva, mintha nem lenne megelégedve az eddigi pusztítással. A lány pontosan érezte azt, amit a sárkány, érezte a dühöt az ereiben, a vágyat, hogy egész Pandesiát megsemmisítse – vagy igazából az egész világot – ha képes lenne rá. Elemi gyűlölet volt, mindenféle kötöttség nélkül.

A csizmák alatti hó ropogására lett figyelmes. Ahogy felkapta a fejét megpillantotta apja tucatnyi emberét, akik tágra nyílt szemmel nézték a pusztítás eredményét. Ezek a harcban edzett férfiak még nem láttak ehhez hasonló pusztítást. Még az apja sem, aki Anvin, Arthfael és Vidar mellett állt döbbenten, olybá tetszett, egy álomba kerültek.

Kyrának feltűnt, hogy ezek a bátor harcosok az ég helyett – ahol még mindig a sárkány körözött -, őt figyelik csodálattal a szemükben. Úgy nézték, mintha ezt az egészet ő vitte volna véghez, mintha ő maga lenne a sárkány... Félrekapta a fejét. Kényelmetlenül érezte magát, mivel nem tudta eldönteni az arcukat figyelve, vajon bátor harcosként, vagy szörnyszülöttként tekintenek-e rá. Talán ők maguk sem tudták.

A Téli Hold idején mondott imájára gondolt, amikor arra kereste a választ, hogy különleges-e, az ereje valódi-e. A mai nap, a mai csata után már nem maradt szemernyi kétsége sem. Ő akarta, hogy jöjjön a sárkány. Egynek érezte magát vele. Hogy miként történhetett ez meg, azt még nem tudta megmondani, de azt határozottan tudta, ő más, mint a többiek. Nem csodálkozott volna, ha kiderül, a többi prófécia is igaz róla. Tényleg az a végzete, hogy nagy harcossá váljon? Egy nagy uralkodóvá? Nagyobb legyen, mint az apja? Tényleg ő vezeti ezt a népet a csatában? Escalon sorsa ezek szerint az ő vállán nyugszik?

Kyra egyelőre tanácstalanul állt a kérdések előtt, nem látta, miként válhatnának valóra a próféciák. Talán Theosnak megvolt a maga oka, amiért idejött és neki ehhez nincs is semmi köze… Végül is a pandesiaiak megsebesítették a sárkányt, nem?

Elbizonytalanodott. Egyedül a sárkány perzselő ereje, amit az ereiben érzett, tűnt bizonyosnak miközben átsétált a csatatéren, ahol a legnagyobb ellensége holtan feküdt. Egy bódító érzés kerítette hatalmába, tudta, most már nem egy tizenöt éves lány többé, aki állandó jóváhagyást keres apja embereinek tekintetében. Nem volt már a Kormányzó embereinek játékszere, sem semmilyen férfi tulajdona, hogy összeházasítsák, megalázzák vagy megkínozzák. Saját maga ura volt. Egy harcos a férfiak között, akitől mindenki fél.

Átvágott a tetemek tengerén, míg azok el nem fogytak és újra a havon találta magát. Megállt az apja mellett és együtt néztek le az alattuk elterülő völgybe. Ott volt Argos szélesre tárt kapuja, az üres városé, amelynek emberei ezeken a dombokon vesztették életüket. A nagy erőd kísérteties látványt nyújtott így üresen, őrizetlenül. Pandesia legfontosabb erődje volt és most bárki szabadon besétálhatott. Az ijesztően magas falak, a vastag faragott kövek, a több ezer fős helyőrség távol tartotta még a lázadás gondolatát is, vasmarokkal tartva fogva Escalon egész északkeleti részét. Egészen a mai napig.

Mindannyian elindultak lefelé a lejtőn az egyre szélesedő úton, amely a város kapuihoz vezetett. A menet egyszerre volt ünnepélyes és győzelmi. Az út tele volt holttestekkel, amelyeket a sárkány tüze emésztett fel, végig jelezve a pusztulás nagyságát. Olyan volt, mintha egy temetőben sétálnának.

Amint beléptek a kapun, Kyra megtorpant, visszafojtva a lélegzetét: odabent további több ezer füstölgő holttestet látott. A Lord emberei voltak azok, akiket csak később mozgósítottak. Ám Theos nem feledkezett meg senkiről sem, haragjának nyomai az erőd falán is látszottak, lángja feketére színezte a hatalmas köveket.

Beléptek az erődbe és a csend mellbe vágta őket. Az udvar üresen állt, egyfajta misztikumot kölcsönözve egy olyan helynek, amely híres volt állandó nyüzsgéséről. Olyan volt, mintha Isten egy csapásra eltüntetett volna mindenkit.

Ahogy apja emberei előreszaladtak, izgatottsággal teli hangjuk kezdte megtölteni az udvart, majd Kyra is meglátta az izgalom okát. Amerre csak ellátott, tele volt minden eldobált fegyverekkel, olyanokkal, amelyeket még sohasem láttak. Szinte az egész udvart beborította a hadizsákmány: a legjobb fegyverek, a legerősebb acél, a legjobb páncél, amit valaha megpillantottak, ott hevertek szétszórva. Ráadásul rengeteg arany is szétszóródott a fegyverek között. A napfény megcsillant a Pandesiai jelvényeken.

Mintha mindez nem lenne lég, az udvar másik végében egy hatalmas fegyverraktár állt, amelynek ajtói nyitva maradtak a nagy sietségben, újabb kincseket rejtve. A falakat bárdok, kardok, lándzsák, íjak és fejszék borították, mind a legnemesebb acélból készítve. Elegendő fegyver állt rendelkezésre, arra, hogy akár Escalon férfiainak felét felfegyverezzék.

Kyra egyszer csak nyerítésre lett figyelmes, amely az udvar oldalában található istálló felől hallatszott, ahol a legjobb lovak várakoztak, és menekültek meg a sárkány pusztító leheletétől. Elegendő ló volt egy hadsereg számára.

A lány látta, ahogy apja tekintetébe szép lassan remény költözik, melyet már rég nem látott nála. Sejtette mi jár a fejében: Escalon újra naggyá válhat.

A sikoltást követve Kyra az égre emelte tekintetét, ahol Theos körözött alacsonyan, kieresztve karmait, lassú szárnycsapásokkal győzelmi kört írva le a vár felett. A sárkány lángoló sárga szeme az övét kémlelte még ebből a távolságból is. A lányt teljesen rabul ejtette a legendás állat tekintete.

Theos a városkapun kívül szállt le. Büszkén telepedett le a lánnyal szemben, megigézve őt. Kyra úgy érezte, hogy magához hívja, bőre lúdbőrzött, egyre inkább melegség öntötte el, amint megérezte az erős kapcsolatot a teremtménnyel. Nem volt más választása, közelebb kellett lépnie.

Elindult, hogy átvágjon az udvaron a kapu felé, miközben magán érezte az emberek pillantásait, ahogy hol a sárkányt, hol őt nézték. Egyedül sétált a kapu felé, lába alatt csikorgott a hó, szíve pedig egyre hevesebben kalapált.

Menet közben egy lágy kéz érintését érezte a karján, amely szelíden megállította. Miután megfordult apja nyugtalan arcát látta maga előtt.

- Légy óvatos - figyelmeztette a lányát óvón.

Kyra tovább lépdelt minden félelem nélkül, pedig a sárkány szemében kegyetlenség tükröződött ezt látta ő is, de érezni nem érezte, csupán azt az erős kötődést, mintha önmagának egy része újra megjelent volna. Egy elveszett rész, amiről eddig nem is sejtette, mennyire hiányzik, most viszont nem tud már nélküle élni… Gondolatai sebesen száguldozta, tele voltak kíváncsisággal. Honnan jöhetett Theos? Miért éppen Escalonba jött? Miért nem jött már korábban?

Amint átlépett Argos kapuján és közeledett a sárkányhoz, úgy a felőle jövő hangok egyre hangosabbak lettek. Valahol a morgás és a dorombolás közé lehetett tenni, miközben a lányt várta, finoman legyezett a szárnyaival. A sárkány kitátotta hatalmas száját, mintha tüzed okádna, de csak fogait mutatta meg, amelyek akkorák voltak, mint a lány maga és élesek mind a frissen kovácsolt kard. Egy pillanatra megijedt, hiszen olyan erősen meredt rá a szemeivel, hogy nehezére esett még gondolkodnia is.

Kyra pár lépés távolságra állt meg tőle, csodálattal adózva a szépséges, fenséges lény előtt. Theos egyszerűen káprázatos volt. Harminc láb magas, vastag, ősi pikkelyekkel. A föld beleremegett mikor levegőt vett, mellkasa csörögve emelkedett.

Csendben álltak egymással szemben, kölcsönösen méregetve a másikat. Kyra szíve hevesen kalapált és olyan sűrűnek érezte a levegőt a feszültség miatt, hogy alig tudott lélegezni.

Torka teljesen kiszáradt, mire összeszedte a bátorságát, hogy megszólaljon.

- Ki vagy te? - kérdezte suttogva. - Miért jöttél hozzám? Mit akarsz tőlem?

Theos lehajtotta a fejét, fújtatott egyet majd előre dőlt, olyan közel, hogy orra szinte a lány mellkasához ért. Hatalmas sárga szemei olyan hatalmasak voltak, hogy úgy tűnt mintha át tudna nézni rajta. A lány bámulta őket, amelyek akkorák voltak, mint ő maga, és teljesen elveszett bennük, egy másik világban, egy másik időben, de közben válaszra várt. Felkészítette az elméjét, a sárkány gondolataival való egyesülésre, ahogy az már a múltkor is megtörtént. De ezúttal hiába várt, elméje most teljesen üres maradt. Semmi nem jött át. Miért hallgat Theos? Talán elvesztette vele a kapcsolatot?

Kyra csodálkozva tekintett vissza rá, nem értette a titkolózást, de kezdte felfogni, a sárkány annál is titokzatosabb, mint gondolta volna. Ekkor hirtelen Theos megmozdult, lentebb engedte a hátát. Kyra egyből megértette mit szeretne, bár hogy miként tudta, hogy a sárkány repülésre invitálja, maga sem tudta. Szíve gyorsabban kezdett verni, amint elképzelte a repülést át a kék égen.

Lassan az oldalához lépett, megkapaszkodott az egyik kemény tüskéjében, hogy felmásszon a nyakára. Amint Kyra megkapaszkodott a sárkány megrázta magát és a lány elveszítette a kapaszkodót, megtántorodott, amikor a sárkány csapkodni kezdett a szárnyaival, a tenyere végigcsúszott a sárkány dörzspapírszerű pikkelyein és visszahuppant a földre.

Kyra csak állt megzavarodva, összetört szívvel. Nem akarta elüldözni a sárkányt. Mérhetetlenül bántotta és tehetetlenül nézte amint a hatalmas teremtmény felemelkedik a levegőbe, egyre magasabbra és magasabbra. Olyan gyorsan, mint ahogy érkezett, Theos eltűnt a felhők mögött, néma csendet hagyva maga mögött.

Kiüresedve állt ott, magányosabban, mint valaha. Amint felhangzott még egy utolsó üvöltés a sárkány részéről, a lány már tudta, hogy ezúttal Theos a jó cél érdekében ment el.

MÁSODIK FEJEZET

Alec az éjszaka sötétjében szaladt keresztül az erdőn Marcóval az oldalán, átbukdácsolva a hó alatt meghúzódó gyökereken. Csodálkozott miként lehetnek még életben. Szíve hevesen vert, miközben az életéért futott, kapkodva vette a levegőt, és legszívesebben megállt volna, de tartani kellett az ütemet Marcóval. Már vagy századszorra pillantott hátra a válla fölött, figyelve a Lángok felcsapó csóváit, amelyek egyre halványabbnak látszottak, ahogy egyre beljebb hatoltak az erdő sűrűjében. Egy zárt facsoporton vágtak át, majd a lángoszlopok végleg eltűntek, teljes sötétség borult rájuk.

Alec megfordult, de közben nekiment egy fának, amelynek törzse megütötte a vállát, míg az ágak a kezét karcolták végig. Feszülten meredt az előttük elterülő sötétségbe, próbálva megtalálni az ösvényt – amely nem igazán látszott – és nem hallgatni a körülöttük felhangzó furcsa hangokra. Unalomig ismételgették neki gyerekkorában a veszélyeket, amik ebben az erdőben leselkednek a gyanútlan utazókra. Azt tartják, hogy nem lehet kimenekülni az erdőből. Úgy érezte, kezd igazat adni a mendemondának, egyre inkább elmerültek a fák sűrűjében, ahogy botladozva haladtak előre. Érzékelte a veszélyt, a körülöttük ólálkodó fenevadakat, az erőd sötétjét, amely lehetetlenné tett szinte bármilyen tájékozódást és érezte, hogy egyre inkább belegabalyodnak a rengetegbe. Már-már azt gondolta, hogy jobb lett volna a Lángoknál maradniuk.

- Erre! - sziszegte egy hang mellette.

Marco megragadta a vállánál fogva és jobbra húzta őt, két hatalmas fa között, a kusza ágak alá. Alec követte, meg-megcsúszva a havon, majd hamarosan egy ritkásabb részre értek a sűrű erdőben, ahol a hold át tudott törni az ágak között, megvilágítva útjukat.

Mindketten megálltak, előre hajolva, kezüket a csípőjükön nyugtatva, próbáltak levegőhöz jutni. Egymásra pillantottak, majd Alec átnézve barátja válla fölött, újra az erdőt kémlelete. Nehezen lélegzett, a tüdeje sípolt a hidegtől, a bordái szúrtak miközben fennhangon töprengett.

- Miért nem követnek bennünket?

Marco csak vállat vont.

- Talán tudják, hogy az erdő majd elvégzi helyettük a munkát.

Alec próbálta kivenni a pandesiai katonák zaját, akik üldözik őket – de senkit sem hallott. Viszont egy másik hangra figyelmes lett, amely egy halk, mérges morgásnak tűnt.

- Hallod ezt? - kérdezte a társát, miközben a szőr is felállt a hátán a baljóslatú hangtól.

Marco tagadólag csak a fejét rázta.

Alec várt, hogy vajon csak a képzelete játszik vele, vagy tényleg hallott valamit, majd lassan újra meghallotta azt a hangot. Távolról jött, vicsorgásnak hatott, olyannak, amelyet Alec nem halott még azelőtt. Eközben a hang egyre erősebbé vált, sőt egyre közelebbről is hallatszott.

Marco ijedten nézett rá.

- Na ezért nem követtek minket - mondta derengő felismeréssel a hangjában.

Alec zavarodott volt.

- Mire gondolsz? - kérdezte.

- Wilvox - mondta, és szemében a félelem tükröződött. - Kiengedték őket, hogy üldözzenek bennünket.

A Wilvox szó hallatán Alecet elöntötte a páni félelem, számtalanszor hallott róluk gyerekkorában, hogy a Trónok Erdejében élnek, de eddig inkább csak legendának tartotta ezeket a történeteket. AZ éjszaka leghalálosabb teremtményeinek tartották őket – egy igazi rémálomnak.

A vicsorgás egyre erősödött, úgy tűnt több Wilvox is ólálkodhat a környéken.

- Fussunk - könyörgött Marco elhaló hangon, majd megfordult és Aleckel a nyomában futásnak eredtek vissza az erdőbe, átvágva a tisztáson. Az adrenalin tombolt Alec ereiben, miközben futott. Minden egyes szívverése a fülében dobolt, teljesen kizárva a csizmáik alatt ropogó hó és jég hangját.

Alec megbotlott egy kiálló gyökérben és egy fának zuhant. A fájdalomtól üvöltve tápászkodott fel és kezdett újra futni. Folyamatosan figyelte az erdőt, menekülési lehetőség után kutatva, de nem látott egyet sem.

A vicsorgás egyre hangosabban hallatszott mögöttük, Alec hátrapillantott a válla fölött és abban a pillanatban azt kívánta bárcsak ne tette volna. A négy legvadabb fenevad loholt mögöttük, amelyeket valaha is látott. Farkasra hasonlítottak, de a Wilvoxok kétszer nagyobbak voltak, kis, hegyes szarvakkal a fejük hátulján és egy nagy piros szemmel a két szarv között. Mancsaik akkorák voltak, mint a medvéknek, hosszú hegyes karmokkal, még testüket sűrű éjfekete bunda borította.

Így hogy már ilyen közel jártak, Alec meg volt róla győződve, már csak perceik vannak hátra.

Utolsó erőfeszítésével lendült előre, miközben tenyere izzadt a jeges hidegben, lehelete szinte megfagyott előtte. A Wilvoxok alig húszlépésnyire voltak mögöttük és az eltökélt nézésükből, a szájukból csorgó nyálból tudta, hogy hamarosan darabokra tépik őket. Nem látott semmilyen menekülési lehetőséget. Marcóra pillantott, hátha neki van valamilyen ötlete, de ő is tanácstalannak tűnt.

Alec becsukta a szemét és olyat tett, amit addig soha: imádkozott. Látta szemei előtt leperegni eddigi életét, amely megváltoztatta őt, rádöbbentve arra, hogy milyen jó élete is volt és eltökélté tette, hogy megvédi magát.

Kérlek Istenem, jutass ki innen. Azután amit a testvéremmel tettem, ne hagyj itt meghalnom… Megteszek bármit.

Amint kinyitotta a szemét és maga elé nézett észrevett egy fát, amely különbözött kicsit a többitől. Az ágai alacsonyabban voltak, így nekifutásból el tudta kapni őket. Fogalma sem volt, hogy a Wilvox tud-e fára mászni, de nem volt más választása.

- Az ágak! - kiáltotta Marcónak, a fa felé mutatva.

Együtt futottak, majd rugaszkodtak el a Wilvoxszal a nyomukban, majd az ágakat megragadva húzták magukat egyre feljebb.

Alec keze megcsúszott a havas ágon, de sikerült megtartania magát és felhúzódzkodnia a következő ágig pár lábnyira a föld felett. Majd felugorott egy három lábbal magasabban lévő ágra, Marcóval az oldalán. Sosem mászott még fára ilyen gyorsan.

A Wilvoxok utolérték őket, és most az egész falka ott vicsorgott, ugrált mancsaikkal a lábuk felé kapdosva a fa alatt. Alec érezte a forró leheletüket a sarkán, mielőtt felkapta volna a lábát a közeledő agyarak elől, amelyek csak pár centire kerülték el őt. Mindketten tovább másztak az adrenalintól hajtva, még egy jó tizenöt láb magasságba nem jutottak a földtől, ahol már biztonságban érezték magukat.

Alec megállt végre, átölelve az ágat teljes erejével, próbálva visszanyerni a lélegzetét, és kitörölte szeméből az izzadságot. Lenézett a mélybe és azon imádkozott, hogy a Wilvox ne tudjon fára mászni.

Legnagyobb megkönnyebbülésére még mindig csak a földön voltak, ott vicsorogtak és morogtak, kapdostak felfelé, de az látszott, hogy felmászni rá nem tudnak. Többször nekiszaladtak a fa törzsének, de hasztalan.

Mindketten fent ültek a fán, és amint rájöttek, hogy biztonságban vannak, megkönnyebbülten sóhajtottak fel. Marco nevetésben tört ki, Alec nagy meglepetésére. Egy őrült ember nevetésének hangzott, egy megkönnyebbült nevetésnek, egy olyan embertől, aki pár perce még a biztos halál torkában tudta magát.

Alec nem tudott nevetni, látva, hogy még milyen közel vannak hozzájuk. Tudta, még nincsenek teljes biztonságban, nem tudják elhagyni ezt a helyet, ahol akár még meg is halhatnak. De legalább átmenetileg biztonságban vannak.

- Tartozom neked - jelentette ki Marco, mire Alec tagadólag a fejét rázta.

- Ne köszönd még meg.

A Wilvoxok továbbra is vicsorogtak, felállítva a szőrt a fiúk hátán. Alec a fa teteje felé kémlelt, hogy vajon milyen magasra tudnak felmászni és miképp tudnak megmenekülni erről a helyről.

Alec egyszerre csak megdermedt. Amint felfelé nézett összerándult a szörnyűségtől, amit látott. A felettük lévő ágon az addig látott legförtelmesebb fenevad nézett le rájuk. Nyolc láb hosszú volt, kígyó testel, de hat pár lábbal rendelkezett, amelyek hosszú karmokban végződtek, még a feje egy angolnára hasonlított, keskeny, sárga szemekkel nézett Alecre. Alig egy lépésnyire, hátrafeszítette a hátát és sziszegő hangot hallatott. A fiú el sem hitte, hogy akkor szája van, amivel szinte egészben le tudná őt nyelni. A csapkodó farkából tudta, hogy támadásra készül, hogy megölje mindkettőjüket.

A fenevad szája Alec torka felé közeledett, amely akaratlan reakciót váltott ki a fiúból. Sikoltott egyet majd hátra ugorott elveszítve egyensúlyát Marcóval együtt, és csak arra tudott gondolni, hogy megmeneküljön a halálos agyaraktól, a hatalmas szájtól, a biztos haláltól.

Nem is gondolt arra, hogy mi van k